Starflame
Gomba Bzis
 
Voyager
 
Nutshell
 
Abyss 2.0
 
Nyolcadik Galaxis
 
Alvilg
 
Knyvtr
 
Ms Bzisok
 
Gomba Ficek
 
Httrzene
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Gombcskk
Induls: 2024-03-28
 
Egy rzsa sorsa (16)
Egy rzsa sorsa (16) : Tizenharmadik levl

Tizenharmadik levl

Yuu-chan  2025.07.19. 17:36


     Lu Feng mr a szemt sem brta nyitva tartani, br, mg ha sikerlt volna is, akkor sem ltott volna semmit. Knyszertenie kellett magt, hogy jra megmozduljon, a falakat tapogatva, eldobva haszontalann vlt fegyvert, s a lbval prblva kitapogatni a lpcsket. Taln segtsget kellett volna krnie, de a Fvrosban nem volt senki, akiben megbzott volna, vagy akit ide merhetett volna hvni, ebbe az elkerlhetetlen veszlybe. Elszr csak ki akart jutni, s nmi friss levegt szvni. Tbbszr is majdnem eljult.

     Nem tudta szmolni az emeleteket, a lpcs pedig mintha vgtelen lett volna. m amikor megltta a kis fnyt beszrdni a hatodik emeleti, floldalasan lg ajt rsein t, kezdte magt jobban rezni. Kirgta, s pp ekkor ttte meg a flt a riaszt hangja. Az pletben kosz uralkodott, emberek futkostak a folyos msik vgn, s gy tnt evakulnak.

     Lu Feng abba az irnyba vonszolta magt, a falba kapaszkodva, pillanatnyilag nem bzva az egyenslyrzkben. Borzasztan t akart alakulni a rzsaalakjba, s megpihenni valahol.

     Mieltt elrte volna a folyost s a tmeget, egy fekete alak tnt fel az elgazsnl. Egyenruht viselt, s jelvnyt… de nem az Arbiter volt. Vrjunk csak… az Eljr Brsg nem a vroson kvl van? De nem krdezte meg hangosan; a szve sztnsen vonzotta ahhoz az illethz – gy rezte, ha brki ms lett volna brmelyik msik osztlytl, akkor nem lenne biztonsgban.

   - Lu altbornagy! – Seraing segdtiszt kt lpssel ott termett, s megragadta, hogy egyenesen tartsa. –… Jjjn velem.

     Nem volt ereje ellenkezni, s nem is akart. Mg mindig valamennyire rosszul rezte magt. A kosz kzepette senki nem prblta meglltani ket, de miutn elhagytk az pletet, Seraing segdtiszt gyorsan egy sttebb siktorba hzta, kzvetlenl az denkert mellett. Lu Feng mg mindig szdlt, s nehezen tudta kinyitni a szemt az ers fnyben. A hnyst sem akarta tbb megtapasztalni, ezrt hls volt az rnyknak s a friss levegnek. Aztn betuszkoltk egy autba, s arca a hideg ablaknak nyomdott.

     A mhek zaja s a rezgse gyorsan albbhagyott, s a bke vgre idvel visszatrt hozz. Lu Feng hallotta, ahogy Seraing segdtiszt bepattan a vezetlsre, beindtja a motort, s azonnal elhajt onnan, ami segtett Lu Fengnek lenyugodni, s a fejfjsa is enyhlt kiss. Ahogy az ers fjdalom csillapodott, a teste egy teljesen kimerlt llapotba kerlt. Nem krdezte, hov tartanak, csupn mozdulatlanul fekdt az autban. Hamarosan elaludt – mr nem tudott tovbb eszmletnl maradni.

*

    - 2025. jnius 26.-n, dleltt 11:00-kor fertzs ttte fel a fejt az denkert 22. emeletn, amely eddig a napig az szaki Bzis termkeny ninek s fiatal lnygyermekeinek adott otthont. A fertzs eredete ismeretlen; a fertzttek szma 105 s 110 kztt mozog. A Eljr Brsg jelenleg karantnznnak tekinti az denkertet, s az ott maradt dolgozk tbbszri vizsglatoknak s Teszteknek lesznek alvetve. Minden rintettet harminc napon t tartanak megfigyels alatt, ezalatt nem lphetnek kapcsolatba senkivel. A tragdia valamennyi termkeny nt rintett, a fertztt gyermekek s csecsemk pontos szma tovbbra is bizonytalan. A fertzs elindtsnak gyanstottja kitrt az pletbl, magval vve egy tucatnyi fertztt szrnybl ll rajt. Az Eljr Brsg, azt megelzend, hogy emberi intelligencia kerljn a vadon tpllklncba, mr levadszta a gyanstottat s annak rajt. Az, hogy a gyanstott mikor s hogyan fertzdtt meg, mennyi ideje hordozta a fertzst, s kik lehetnek mg rintettek, jelenleg is az Eljr Brsg vizsglata alatt ll. Az Arbiter nyilatkozata alapjn a Fvros lakinak nincs okuk aggodalomra, s azt kri, bzzanak a hatsgok sikerben.

     A kperny az denkert kupoljt mutatta fellnzetbl. Az vegtet betrt, a rzsk ki voltak tve a hidegebb s szrazabb levegnek, s mr senki nem gondoztk ket. A kp ezutn vltott, s az plet belsejt mutattk: sietve izolcis falakat ptettek az emeletek kz, st azokat is szekcikra osztottk. A Brk s az orvosok maszkot s kesztyt viseltek, mikzben a tanrokkal s ms dolgozkkal kommunikltak. Infzikat s lelmiszert juttattak be a karantnba zrt emberek tkeztetsre, s szinte mindenki srt, vagy a srs hatrn llt.

     Lu Feng felshajtott, s a plafonra nzett. Egy kis szobban fekdt, amely egy iroda melletti pihenhelyisgre emlkeztetett. Az gya elg keskeny volt, de az gynem kellemes illatot rasztott. Nem voltak ablakok, ami valahogy nyomasztv tette a helyet. Valaki levette rla az egyenruhjt, s egy kzeli szkre helyezte. A bal karjhoz mg mindig infzi volt csatlakoztatva, lassan tiszta folyadkot csepegtetve a szervezetbe.

     A gyanstottat mr levadsztk.

     Teht az anyja halott volt. Nos, nem igazn volt az anyja, de valaki, aki gondoskodott a rzsirl. Lu Feng megprblta fejben megmenteni t, de ha szinte volt magval… csaldott benne. Az utols beszlgetsk felfedett nhny dolgot, de ahelyett, hogy mg jobban gyllte volna az Arbitert, ahogy azt az asszony akarta, inkbb mg szerencssnek is rezte, hogy gy alakult minden.

     Taln a tv hangjra valaki hirtelen kinyitotta az ajtt. Lu Fengnek csak lefel kellett nznie, mivel az ajt a szemkzti falon volt, kzvetlenl a tv alatt.

   - Nem csak hallucinltam. – Dr Ji masrozott a szobba a fehr kpenyben, feltolva a szemvegt. – bren vagy. Te kis Csipkerzsika.

     Lu Feng pislogott prat, ahogy ltalban, most sem rtette teljesen, mire gondolt az orvos. Dr Ji nem vrta meg a reakcijt, azonnal az gy mell lpett, ellenrizte a pulzust, az infzis tasakot, majd egszen kzelrl a szemeit is.

   - Hrom napig voltl eszmletlen – folytatta kzben. – Kezdtem aggdni.

   - Hol vagyok? – krdezte Lu Feng rekedten; annak ellenre, hogy az infzi hidratlta, kiszradt az ajka s a torka.

   - A laboromban – vlaszolta Dr Ji, kiegyenesedve, a kezt a zsebbe sllyesztve. – Ne rts flre, tbb ms orvost is idehvtam, hogy megvizsgljanak. Jl vagy, csak a vrcukorszinted volt nagyon alacsony, de mr helyrehoztuk.

   - Mirt pont itt? – krdezte Lu Feng, majd szinte nyomban beugrott neki az utols emlkkpe. – Mi trtnt Seraing segdtiszttel?

   - Az egszet An Zhe-nek ksznheted – jelentette ki Dr Ji, s oldalra fordulva egy pohr vizet tlttt Lu Fengnek az jjeliszekrnynl. Lu Feng lassan fellt, s megksznte a vizet. – Ha nem utastja Seraingot, hogy maradjon a Fvrosban s kmkedjen utnad, akkor egy katonai szemlyzet mentett volna meg. A katonai krhzba vittek volna, s biztosthatlak, hogy nem lettek volna kedvesek veled, amg el nem mondasz mindent az denkertben trtnt esetrl… s minden msrl, ami az anydat illeti…

     Lu Feng megitta az egsz poharat, majd visszahanyatlott a prnra. Mg mindig kiss gyengnek rezte magt. A hrek kzben vget rtek, s most mr csak kellemes zene szlt a tvbl.

     Hogy nem vlaszolt, Dr Ji meglehetsen hamar trelmetlenn vlt.

   - Szval, legalbb nekem elmondod?

   - Azt hittem, megvdesz a kihallgatstl.

   - rtem, teljesen egszsges vagy s jl vagy. Akkor hazamehetsz.

   - n sem tudok rla sokat mondani – shajtott fel Lu Feng Dr Ji szarkazmusra. – Mr hetek ta reztem… hogy valami ms volt. De fogalmam sem volt rla, hogy mh lenne. Olyan hirtelen trtnt…

   - Ez lehetetlen – hzta ssze a szemldkt Dr Ji, majd fogta a szket, flredobva Lu Feng ruhit, s rlt. Meg is fordtotta, hogy a httmln pihentesse a karjait. – Igaz, a Skfldeken alacsony a szennyezs szintje, s a vrosban j az ellenllsunk a gyors talakulssal szemben, de a valaha feljegyzett leglassabb szennyezdsi idszak egy ht volt. s az is csak egyszer fordult el, ltalban pr nap alatt megtrtnik.”

     Lu Feng okos volt, s a rzsa nem is lehetett volna boldogabb, hogy ilyen intelligens szemly a „gazdateste”, de az eldje nem volt tuds. Volt nmi tudsa a szrnyekrl, mert Lu Feng rdekldtt irntuk, de a technikai szaktudsa nem volt olyan fejlett, mint az orvos. gy amikor Dr Ji a biolgiai clpontokrl kezdett beszlni, s arrl, hogy a klnfle fertzstpusok hogyan szennyezik be s terjednek el a DNS-ben, a rzsa kezdte elveszteni a fonalat, s elkalandoztak a gondolatai.

   - Nos, mindenesetre… mg mindig nem tudunk sokat az anyd esetrl. Ha el akarod mondani ezt a hadseregnek, akkor fel kell kszlnnk nhny j tzissel a rszedrl, hogy… ne vdoljanak meg semmivel.”

     Lu Feng Dr Jire nzett, azonnal visszatrve gondolataibl.

   - Mivel vdolnak engem? – krdezte, meg sem lepdve rajta.

   - Ht… sok mindennel. – Dr Ji mosolya keserv vlt. – Elszr is, megtudtk a recepcisoktl, hogy ott voltl, s eldobtad a fegyveredet is, szval semmi eslyed letagadni. Van nhny vltozat. Azok, akik ismertk a kapcsolatodat Madam Luval, tudtak rla, hogy nem ppen felhtlen a viszonyotok. Nhnyan azt lltjk, hogy szndkosan megmrgezted valahogy. – Lu Feng sszevonta a szemldkt, s ltva az arckifejezst, Dr Ji felnevetett. – Ugye? Ha egy kicsit is gondolkodsz rajta, tudhatod, hogy lehetetlen brki szmra, hogy brmilyen fertz dolgot hozzon be ide. De azt mondjk, az utbbi hetekben jl kijttl az Arbiterrel, gy taln segtett neked bejuttatni valamit, hogy ezzel legyen eslye meglni t. Mintha bntrsak lettetek volna.

     A rzsa tulajdonkppen lenygznek tallta, hogy voltak kpesek az emberek ilyen kvetkeztetseket levonni, hogy effle trtneteket kanyartottak ilyen nagy magabiztossggal, s mg hogy milyen hihetnek is hangzottak. Ugyanakkor bosszantnak is rezte, klnsen, hogy az Arbitert is vdoltk, amikor ott sem volt Madam Luval s Lu Fenggel.

   - Aztn van az a vltozat is, hogy sszedolgoztl anyddal, s valjban volt az, aki meg akarta fertztetni magt, hogy lecsaphasson az szaki Bzisra. Minden termkeny n s szinte minden gyerek szaporodsra kpes gyerek megfertzse gyakorlatilag egyenl a hallos tletnkkel. Miutn befejeztem veled a dumlst, vissza kell mennem dolgozni, hogy fejlesszem a tesztkszlkemet, s lehetv tennem, hogy gyorsabb kvetkeztseket vonjanak le, s hamarabb kapjunk eredmnyeket… Miutn ezzel vgeztem, segtenem kell ms kutatknak abban, hogy jra lehetv vljon szmunkra a szaporods, mg ha ez nem is az n szakterletem. Ez tnyleg a legrosszabb fordulat, ami trtnhetett.

     Lu Feng felshajtott, s a homlokn lv rnc csak mlyebb lett.

   - Szval. – Dr Ji szigoran nzett r, eltntetve minden mosolyt s kedvessget a spadt arcrl. Az azrkk szemek elsttedtek. – Vilgos s hatrozott vlaszokat kell adnod ezekre a krdsekre. Az ruls vdjra, a korrupci vdjra, a gyilkossg vdjra s fertzs vdjra… Nem ll tl jl a sznd. Szerencsre itt biztonsgban vagy. A felsbb vezets nem tudja, hogy itt vagy… de nem maradhatsz itt rkk, s ha nem vlaszolsz elg szpen a felettesednek, ki tudja, mi fog trtnni? Elgg dhsek amiatt, hogy elvesztettk az sszes termkeny nt.

     A rzsa csak sszeszortotta az ajkait, s nem vlaszolt. Annyira fradt volt, s annyi problmval kellett szembenznie, hogy egyre jobban vgyta felvenni a virgformjt. Mg amikor az emberek ltestmnyeit s trsadalmt segtett jjpteni, akkor is kimerltnek rezte magt, de ez most mg frasztbb volt. Br elmondhatott volna szinte mindent az igazsgbl Madam Lu gyvel kapcsolatban, gy rezte, nem engedik majd el olyan knnyen, s most mg az Arbiter kezei is meg vannak ktve.

     Csak ltni akarta t. Ez a gondolat mg jobban rontott a vgyakozsn.

   - Hol van most? – krdezte, teljesen elfelejtve mindent, amit az orvos mondott. Dr Ji megdermedt, s hossz ideig nzte t, Lu Feng pedig visszanzett.

   - Ez undort – kzlte Dr Ji grimaszolva. – Azt akarod mondani, hogy annyira beleszerettl, hogy ez az egyetlen dolog, ami miatt aggdsz? „ hol van”? Mi ez, valami rgimdi romantikus drma? A csald nem fogadta el a kapcsolatotokat? Mr elgrtek valaki msnak?

     Lu Feng trelmesen vrta azt a rszt, amit megrtett. Ltva a zr reakcit a szavaira, Dr Ji bosszs shajt eresztett el. Most magnak tlttt egy pohr vizet, mieltt folytatta volna.

   - Visszament a Klvrosba. A vadonig ldztk a mheket, s miutn visszatrt, szinte minden Brt elkldtt az denkertbe. Neki is felelssget kell vllalnia a visszatr zsoldosokrt s ms csapatokrt. Az erforrskszleteink slyosan megcsappantak az utbbi visszavonulsi idszakban, gy a bzis most nem akar bevezetni egy jabbat… A kapuknl van, s vgzi a dolgt. Mivel semmi sem tmasztja al a rszvtelt az anyd gyben, s gondoskodott a… nos… szval mg mindig szabadon dolgozhat, de a katonasg figyeli t. Fogadni mernk, hogy abban a pillanatban letartztatjk, amint kapcsolatba lptek egymssal… Seraingot nem figyelik olyan kzelrl, ha tudni akarod.

     Seraing segdtiszt volt, aki megmentette t, s megakadlyozta, hogy a katonasg letartztassa. Lu Feng hls volt a segtsgrt, s megrtette, hogy az Arbiter is biztonsgban akarta tudni. A rzsa jelenleg semmit sem tehetett rte, csak azt, hogy a lehet legjobb s leginkbb hihet fed sztorit tallja ki arra, ami az vegkupola alatt trtnt.

     Ahogy visszaemlkezett a nvel val beszlgetsre, valami lassan tudatosult Lu Fengben.

   - Amikor megszktem a legfels emeletrl, a titkos lpcst hasznltam – mondta hirtelen, mire Dr Ji megtorpant fellls kzben. ppen el akarta hagyni a szobt, hogy hagyja a bartjt pihenni s gondolkodni, de ezek a szavak kv dermesztettk. – De nem a szennyezs miatt lettem rosszul. Doktor, az emberi agy kpes akarattal elfojtani emlkeket?

     A szke frfi arca mg spadtabbnak tnt, mint korbban, s befejezte a mozdulatot, felllt, s visszatette a szket az eredeti helyre.

   - Akarattal… ah. Nos, ez az illet akaraterejtl fgg. Azt mondanm, hogy ez csak tudattalanul lehetsges… a tested kpes elfojtani az emlkeket, s kizrni azokat az lmnyeket, amelyek egyszeren tl fjdalmasak szmodra. s ahelyett, hogy feldolgoznd ket, gy tnik, mintha meg sem trtntek volna – de az emlkek hatst nem kpes eltntetni. Ezrt fontosak a pszicholgiai vizsglatok. Taln van olyan mdszer, amellyel ha valamit sokszor ismtelsz el magadnak, vgl tnylegesen el is hiszed, de az ms, mint az emlkek kizrsa. De bizonyos… szerek kpesek ezt erszakkal megtenni.

     Valami hideg mszott fel Lu Feng gerincn, a keze s a lba jegess vlt, s kontrolllhatatlan remegs jrta t egsz testt. Csak egy pillanatig tartott, s Dr Ji nem vette szre, mivel elfordult tle. A hangja vonakod volt, mintha nem akarna errl beszlni.

   -… Olyannak gondolnl engem, aki kpes drogot szedni, hogy elnyomja a mltbli emlkeit?

     Dr Ji vlla nem is lehetett volna merevebb, mint abban a pillanatban; zsebre tette a kezeit, s mereven az ajtra szegezte a tekintett.

   - Nem – mondta nagyon tmren. – Mirt? Megtetted? Mirt gondolod, hogy megtetted?”

     Lu Feng jra a fekete kpernyre nzett, mintha az emlkei vetltek volna ki r. A villansok, amiket ltott, mikzben majd’ szthasadt a feje.

   - Ha ezek az emlkek hirtelen eltrnnek… okoznnak slyos fejfjst? – krdezte, de mr biztos volt benne, hogy gy lenne. Korbban, mivel nem tudott a doktor ltal emltett drogokrl, Lu Feng azt gyantotta, hogy az eldje egyszeren szemet hunyt valami mltbli dologra, de most j tlete tmadt. El tudta hinni ezt Lu Fengrl; erszakkal elnyomta magban a dolgokat a bke megrzse rdekben, gy a rzsa gy gondolta, lehetsges, hogy szedett gygyszereket. – Hallottam, hogy valaki tbbszr is a nevemet kiablta. Harcoltam azzal a szemllyel, megtttem t, s is megttt engem. s siktott. Egy gyerek.

   - Taln hallucinltl – volt vllat Dr Ji, a hangja siets volt. – Hallottam, hogy az denkertben sokan hallucincikrl beszltek, amikor kitrt a jrvny. Nos, most mennem kell, valaki hv. – A szke frfi hirtelen a kommuniktorrt nylt, hogy megnzze, de Lu Feng nem hallott csrgst, s a doktor sietve elmeneklt a tovbbi krdsek ell.

     Ahhoz kpest, milyen knny dolga volt, amikor megrkezett az emberi bzisra, Lu Feng most mg mlyebben csodlta az eldjt, miutn maga is ekkora nyomssal tallta szembe magt az egsz trsadalom rszrl. Az ember Lu Fengtl rklt emlkei s rzsei mg mindig csak homlyos tmutatknt szolgltak ahhoz kpest, hogy mi is trtnt a valsgban, s a rzsa ezt nagyon stresszesnek tallta.

     A kvetkez pr napban visszanyerte a fizikai jltt, s kzben Dr Ji pihenhelyisgben rejtzkdve megrta teljes beszdt, amit az Egyestett Front Kzpontjnak sznt benyjtani. Persze nem volt elg beadni, ki is kellett llni, s interjt adni, sok kamera s olyan emberek jelenltben, akik a hrekrt voltak felelsek. Dr Ji nem kerlte teljesen, ha Lu Feng nem akart msrl beszlni, de csak este tudott neki segteni, mieltt hazament, gy Lu Feng vgezte el a munka nagy rszt a beszdjn.

     Legalbb vgre elkezdte megrteni, hogyan kell hasznlni a szmtgpet. Amikor pihentetni akarta az agyt a kemny munktl, folytatta nyomozst. Tallt egy adatbzist rgi jsgokkal s ms, tudsoktl szrmaz kiadvnyokkal, amelyek legalbb szz vre nyltak vissza, gy rengeteg informci llt rendelkezsre. Fleg az Arbiter Kdjrl s a msik mozgalomrl, a Rose Manifestrl tanult – ezt a nevet nem tudta elfelejteni, taln azrt, mert maga is egy rzsa volt. Br nem igazn tetszett neki, amit ott tallt – fleg olyan cikkeket, melyek vagy becsmreltk vagy ktsgeket bresztettek az olvasban az Arbiterek mentlis llapott vagy hatalmi jogt illeten –, legalbb egy csomt tanult a bzis trtnelmrl. Meglep mdon gy rezte, ez segtett neki jobban hangz vallomst rni, hiszen tbbet tudott az emberekrl, akikhez szavai szltak.

     Az orvosok, akik az incidens utn megvizsgltk, felajnlottk segtsgket pszicholgiai s fiziolgiai rtkelsben; be kellett bizonytania, hogy ember, s hogy az elmje pen maradt, s nem befolysolta az esemny. Nem volt olyan egyszer, mint ha az ember Lu Feng esett volna t ezen a prbn, de a rzsa gy rezte, mr sokat tvett az eldjnek a kznybl ahhoz, hogy killjon ennyi ember el.

     Mgis, azon a napon, amikor el kellett volna mondania beszdt, megszegte a Dr Ji ltal lefektetett szent szablyt, s trcszta az Arbiter szmt.

     Kora reggel volt, de nem olyan korn, hogy a fiatalember mg gyban legyen, viszont lehet, hogy mr a kapuknl volt...

     Sokig csengett, majd egy kedves, robotikus ni hang kzlte vele, hogy a hvott szm nem elrhet. Lu Feng shajtott, s nem prblkozott jra.

     Csak annyit akart mondani neki, hogy ne aggdjon. Meg akarta krdezni, vajon nzni fogja-e t a tvben… mindketten lemaradtak az els hrads szereplsrl, a Klvrosban trtntek miatt.

     El kellett mennie az Egyestett Front Kzpont Ikertornyainak konferenciatermbe. Ez volt az els alkalom, hogy elhagyta kis szobt az den-incidens ta, s mindenki t nzte, mikzben kt orvossal, Dr Jivel, s kt katonai tiszttel egytt haladt a helyszn fel. Nem volt szksge vdelemre, ez nem ugyanaz a helyzet volt, mint a Vrosvdelmi Hivatal eltt. Az emberek nem kiabltak r, s nem hoztak transzparenseket.

     Szerencsre magval hozhatta a paprt, amirl felolvashatta a beszdt, de annyi idt tlttt annak megrsval, hogy szinte kvlrl tudta. A dobogn llva, a hatalmas teremre tekintve, tele emberekkel, akik mind ms-ms pillantssal figyeltk – volt, aki kvncsi volt, volt, aki szkeptikus, msok res, kzmbs tekintettel nztek – a helyzet elszr elgg megrmtette. Lu Feng higgadtsga mentette meg, de furcsn ideges volt, kiss izgatott, ugyanakkor… nem akart itt lenni.

     Nem az beszde nyitotta az interjt, de a kamerk mr ekkor is villantak nhnyszor. A forvos, aki korbban mr vgzett rtkelst Lu Fenggel, mindenekeltt biztostotta a jelenlvket arrl, hogy Lu Feng altbornagy elg j llapotban van ahhoz, hogy beszdet mondjon, s hogy 100%-ig ember, valamint hogy azrt van itt, hogy kifejezze segtkszsgt Madam Lu gynek megoldsban.

     Ezutn Lu Feng kezdett beszlni. A hangja higgadt s hideg volt, mint mindig. gyelt r, hogy egy pillanatra se remegjen meg beszd kzben, klnsen nem akkor, amikor arrl beszlt, hogy nem fertzdtt meg, s hogy nem kttt alkut az Arbiterrel. Nem mintha megtette volna, de nem tudta elfelejteni azt az sinek hat beszlgetst a fiatalemberrel… arrl, hogy ne hozzk nyilvnossgra kapcsolatukat, amg az thelyezse meg nem trtnik. Akkoriban Lu Feng mg nem tudta, hogy a randevzs azoknak val, akik prosodni akarnak, s olyan gondtalanul beszlt rla az Arbiterrel… kicsit szgyellte is magt miatta. s persze… az, hogy rzsa, bszkesggel tlttte el, s valsznleg szerencsje volt, hogy a vrvizsglatai sem mutattak egyebet, de… tudatban volt sajt hinyossgainak, amikor arrl volt sz, hogy teljesen emberknt viselkedjen. Nem flt klnsebben attl, hogy leleplezdik, de nem tudott knyelmesen viselkedni egy ilyen szocilis helyzetben, mint ez az interj.

   -… n sem tudtam anym fertzsrl. – Megtorpant, hogy mlyebb levegt vegyen, s futlag a jegyzeteire nzett. Nem tudta eldnteni, hogy okos dolog-e megemlteni, de nem szeretett hazudni, s volt egy elnye – nhnyan mr tudtk s lttk, hogy levezetett egy Tesztet a „tehetsgvel”, hogy felismeri a xenogneket. gy vgl ott helyben dnttt. – De reztem a vltozst az elmlt hetekben. Klnsen, amikor utoljra voltam vele. Az denkert legfels emeletn reztem egy rezonancit, amit akkor mg nem tudtam felismerni, mert tl gyenge volt. Jelentettem volna ezt az Eljr Brsgnak, ha rtettem volna, mit jelent. Ez alapjn az rzs alapjn a fertzse nagyon lassan terjedt. Nem tudom, mita volt beteg. Nem mondott semmi olyat, ami utalt volna a vltozsra. De a bzis irnti gyllete nmileg megntt. – Elszr az Arbitert akarta mondani, nem a bzist, de gy gondolta, ez rossz rzssel tlten el az Arbitert. jra a kamerkba s az emberek arcba nzett. – Nem, ismtlem, nem llok anym bzis elleni gyllete vagy rulsa mellett, s gy gondolom, hogy a hallos tlete jogos volt, fggetlenl attl, hogy megrizte-e emberi rtelmt vagy sem. A bzis s az emberisg megrzse a legfontosabb feladatunk, ezrt tmogatnunk kell az Eljr Brsg minden tagjt, mint vdelmi vonalunk f bstyjt, s meg kell tennnk mindent, amire fizikailag kpesek vagyunk, hogy megtiszttsuk a bzist azoktl, akik ezt a nzetet nem kvetik. Az emberisg rdekei mindennl elbbre valk.

     Tudta, hogy csal. Nem teljesen rtett egyet ezzel a szemllettel – gy gondolta, a bzis tlsgosan szigor bizonyos tekintetben. De megrtett minden okot. Az emberek, br intelligencijuknak s fegyverzetknek ksznheten ersek voltak, valjban trkeny lnyek voltak, taln mg trkenyebbek, mint egy rzsa. Megvoltak a maguk gyengesgei, s fltek a halltl, egynileg s fajknt is. Lu Feng sok szituciban ltta a flelmket, s br nem volt ugyanaz, egyttrzett velk.

     De ebben a pillanatban, neki az ember Lu Fengnek kellett lennie, nem a rzsnak. Hatrozottan ki kellett llnia azokrt, akik nem rdemeltk meg a civilek gyllett, s meg kellett tartania trsadalmi pozcijt, amg itt kellett maradnia. Ha lebuktatta volna az lcjt, mennie kellett volna… s most elszr, nem akart. Mg nem. Tl mlyen volt ebbe a csaldi gyben s Lu Feng mltjban ahhoz, hogy csak gy kidobjon mindent a kukba, aminek szemtanja volt. Taln tlsgosan is trdtt azokkal, akik sokat jelentettek neki. Az elmlt napokban mg a hangos-indaszer Dr Ji is nagyon szerethet volt a szemben – vagy taln csak azrt rzett gy, mert annyira unta, hogy egsz nap beszdet rt, s senkivel sem beszlt.

     Amikor befejezte beszdt, ahogy szmtottak r, az jsgrk azonnal krdezni kezdtek, fleg a fertzssel kapcsolatban, ami Lu Feng lltsa alapjn hossz idn keresztl nem terjedt ki. Ezttal jra az orvos szlalt meg; Lu Feng vgzett, s csak dszknt maradt ott. A tudomny nem az terlete volt, hogy gondoskodjon rla.

     gy tnt, az jsgrk elgedettek voltak, s miutn egy csom krdst feltettek a jrvnyrl, kezdtk lezrni az interjt, amikor valaki a tmegbl feltett egy utols krdst.

   - Elnzst, Lu altbornagy! – Mieltt Lu Feng megtallhatta volna az arcot a csoportban, az illet folytatta. – gy hallottam, hogy az apjt is az Arbiter lte meg, most pedig az anyjt is. Az anyjnl ez nyilvnval volt, de azt hallottam, hogy az apjt a halla utn megvizsgltk, s minden eredmnye negatv lett. Mgis lttuk nt, amint szabadidejben az Arbiterrel tartzkodott. gy hallottam, hogy szomszdok is. Ha ennyire kzel ll hozz, megbeszlte vele ezt az gyet? Mit mondott nnek, amitl meg tudta bocstani a hibjt? Milyen kapcsolatban ll az Arbiterrel, ha nem ktttek alkut?”

     Lu Feng lesttte a szemt, s nem reaglt sokat. Azonban, mieltt akr vlaszolhatott volna, Dr Ji elrelpett, s egyik karjt Lu Feng mellkasa el tartotta, mintha el akarn fordtani t.

   - Sajnlom, de Lu altbornagy nem vlaszol szemlyes krdsekre. Ennek semmi kze az gyhz. Ha van tovbbi krdsk az gy kapcsn, szvesen vlaszol rjuk. Ha nincs, akkor ksznjk az idejket.

     gy tnt, hogy a fiatal riporter mg folytatni akarta, de ahogy az emberek befejeztk a jegyzetelst, s elpakoltk a kamerkat, a hangja fokozatosan elveszett a zajban. Ahogy a kznsg felllt, mintha elvesztette volna a lendlett, s taln fel is adta.

     Ahogy az interj vget rt, mindenki tvozott, s Lu Feng kvette az orvosokat, mgnem a tbornok s kt idsebb tiszt kzeltett feljk.

   - Lu altbornagy. Mg mindig remlem, hogy szn rnk egy kis idt.

     Ez persze nem volt krds. Berngattk egy msik szobba, s csak a forvos kvethette. Dr Ji egy kis aggodalommal pillantott r, de Lu Feng nem flt, intett neki, hogy menjen vissza dolgozni, s a kvetkez saroknl elvltak az tjaik.

     Sajnos nem meneklt meg a szemlyes krdsektl. Mg a nyilvnossgnak nem volt joga mlyebbre sni, a felettesei kihallgatst nem kerlhette el. Nem ezek voltak a legkellemesebb percei, ahogy Dr Ji grte; ezttal valdi kihallgatterembe vittk – az asztalon egy furcsa gp llt, a sarokban pedig egy magas frfi, aki kiss tdttnek ltszott, csak llt ott stt arckifejezssel az egyenruhjban, valamit a kezben tartva. Lu Feng sztnsen rezte, hogy olyasvalaki volt, aki bntetseket hajtott vgre.

     Kiderlt, hogy a gp hazugsgvizsgl volt. Lu Feng nem tudta, hogy ltezik ilyen, de a tisztek flrertettk a kifejezst, s a tbornok segdje elmagyarzta neki, mikzben utastottk, hogy vegye le a kabtjt.

   - A sajt kihallgatsainkon nincsenek Brk. Nincs ms lehetsgnk, mint erre a poligrfra hagyatkozni. Csak mert rgi, nem azt jelenti, hogy nem mkdik. Az igazat, s csakis az igazat szabad mondania. Ha hazudik, tudni fogjuk.

     A hangja hideg volt, mintha mg mindig nem engedtk volna el a Lu Feng irnti gyanjukat. A tbornok s a msik tiszt csak ltek a sarokban, mikzben az orvos s a segd felszerelte a gpet Lu Fengre. Egy szoros karszalagot tettek a felkarjra; egy knyelmetlen v kerlt a mellkasra – pontosabban kett is – kis manyag csvekkel, vgl pedig kt kis pnt a kt ujjra.

   - Csak igennel vagy nemmel vlaszoljon, egy szval sem tbbet.

     Amikor a gp dolgozni kezdett, Lu Feng nem rzett semmifle vltozst a rerstett dolgokon, mire sszevonta a szemldkt. Hogyan ismeri fel ez a dolog, ha hazudik? Nem volt klnsebben ideges, de egy kicsivel feszltebb volt, mint ltalban. Ha ez pontosabb, mint az Arbiter szeme, bajban lesz.

     A kihallgats els rsze jl ment. Lu Feng nem ltta a monitort, ami valsznleg a gp ltal kiszmolt mrseket s rtkek mutatta. A kihallgati tbbszr is sszenztek a vlaszai utn, de az arckifejezsk nem utalt dbbenetre vagy zavarra.

     Megkrdeztk azt is, hogy kzel ll-e az Arbiterhez, amire Lu Feng nemmel vlaszolt –fizikailag most valban nem lltak kzel egymshoz, gy nem hazudott. A krds nem hatrozta meg, milyen „kzelsgrl” van sz, ezrt Lu Feng igyekezett olyan dolgokra koncentrlni, amikrl biztosan llthatta, hogy igazak. Mg odig is elmentek, hogy megkrdezzk, volt-e kztk intimits, s nem tudta nem felidzni az lmait rla, amelyek elg gyakoriak voltak, de a valsgban csak egyszer randiztak, s mg meg sem cskoltk egymst. Ez nem szmt intimitsnak, ezrt gy dnttt, szimpln figyelmen kvl hagyja sajt fantziit.

     A harmincadik krds utn vgre befejeztk. Az orvos s a segdtiszt elforgattk a monitort a tbornok s a fhadnagy fel, s miutn megbeszltk a „diagramokat” s a teste reakciinak rtkt, sajnlkozva kzltk, hogy a poligrf nem mutatott ki semmifle megtveszt hajlamot.

   - Akkor, ha megcsinlod az utols rtkelst is, ezttal elengedlek – llt fel a tbornok, s olyan arckifejezssel nzett le r, mintha csaldott volna, amirt nem tallt rothadst ott, ahol remlte.

   - Mg egyet? – krdezett vissza Lu Feng, s az orvos is sszezavarodott.

   - Tbornok, mr minden vizsglatot elvgeztnk Lu altbornaggyal, s az eredmnyek mind negatvak voltak…

   - Lttunk mr teljes negatv eredmnyt, aztn mgis kiderlt, hogy az illet fertztt volt – vitatkozott a tbornok, mr-mr leszidva a forvost, aki megdbbent ezen az lltson.

   - Lttunk? – krdezte ntudatlanul, mieltt megllthatta volna magt. – Errl mg sosem hallottam.

   - Azrt, mert semmi kze hozz. Megvannak az okaim, doktor r, s nem kell magyarzkodnom. Csinlja meg az utols tesztet. Ezttal adok pr j krdst.

     Intett a segdtisztjnek, aki azonnal megrtette, s a bels zsebbl elvett egy kis jegyzetfzetet, vagy inkbb jegyzettmbt, s egy tollat. A tbornok gyorsan rt valamit a paprra.

   - Ezeket tegye be a vgre. Nem kell j tesztlapot nyomtatnia, csak rja a vgre.

   - Nincs nlam a nyomtatvny…

   - Nem problma. – Egy jabb kzmozdulatra a segdtiszt kirohant, de alig fl perc mlva visszatrt, s tnyjtott egy paprlapot az orvosnak.

     Lu Feng csak csendben figyelte mindezt, s komolyan ktelkedett abban, hogy a tbornok elgedett lesz brmilyen vlaszval is. Nem rtette ennek az egsznek az okt, s gy tnt, a forvos sem, mert egy gyors pillantst vltott Lu Fenggel, mieltt az asztal fl hajolt volna, hogy lerja a kt j krdst az res rszre.

     A hazugsgvizsgl rszeit vgre levettk Lu Fengrl, mieltt az orvos rni kezdett volna, gy az enyhe idegessge is elszllt, de most mr hes volt, s remlte, hogy nem kell ablak nlkli szobkban bujklnia tbb. A rzsnak napra volt szksge.

     A legtbb krds ugyanaz volt, vagy legalbbis hasonl, mint amit mr szmtalanszor megvlaszolt. De a kt utols… Lu Feng szinte minden ms krdsre knnyedn tudott vlaszolni, de itt megllt az olvassban.

„Mit gondol, mi az emberisg legnagyobb gyengesge?”

„Mit gondol, mi az emberisg legnagyobb erssge?”

     A rzsa a paprra tette a toll hegyt, de a keze mg nem mozdult. Ezek a krdsek nem tntek klnsebben trkksnek vagy nehznek, de biztos, hogy a tbornok nem erltette volna a listra ket, ha nem lett volna clja velk. De mi? s mirt nem szerepelnek ezek mindig a tesztben?

     Az emberisg legnagyobb gyengesge… A rzsa nem merte azt hinni, hogy teljesen ismeri az emberisget, annak minden erssgvel s hibjval egytt. Ismert egyneket, akiket kedvelt, csoportokat, akiket nem, s tbbnyire nem gondolt tl derltan az emberekre… de tisztelte az agyuk sszetettsgt, az intelligencijukat s fajknt elrt eredmnyeiket.

     Viszont most emberknt kellett gondolkodnia. Az eldjnek nem volt errl vlemnye – nem olyan mrtkben, hogy nyomot hagyjon az emlkeiben, ami segthetett volna a rzsnak. De ha tnyleg Lu Feng lenne, mit vlaszolna?

     Egy ideig nem tudott semmilyen gyengesget vagy erssget sem mondani.

     Egszen addig, amg az Arbiter spadt arca fel nem derengett eltte. Ahogy az Aurora alatt llt, enyhn mosolyogva, vilgtva az jszakban; ahogy a folyosn llt, visszafogottan s magnyosan; amikor a konyhban llt, s srt; vagy amikor a krterben llt, s gyszolta a halottakat.

     A rzsa hirtelen gy rezte, tudja a vlaszt mindkt krdsre. gy ht csak egyetlen szt rt le, ferdn, gy, hogy mindkt res helyet lefedje.

„Kedvessg.”

     Miutn letette a tollat, az orvos elkezdte tnzni a vlaszokat. Lu Feng felllt.

   - Most mr remlem, minden kvncsisgot kielgtettem. Mehetek?

     A tbornok szinte letpte a paprt az orvos kezbl, s csak az utols kt vlasz rdekelte – ennyi ervel Lu Feng megvlaszolhatta volna csak azokat is. De aztn a rncos, rzsasznes arc elspadt, s az regember dbbenten nzett fel. Ezutn az arckifejezse res lett, a szeme elsttlt, mintha bezrkzott volna, s visszavonult mlyen a gondolataiba, valamin tprengve. Lassan visszaadta a paprt az orvosnak. s Lu Feng ismt sszenztek, s mivel a tbornok ltszlag kptelen volt tiltakozni, a forvos gyengden a nla magasabb Lu Feng vllra tette a kezt.

   - Megynk. tnzem a lapot, s jelentem nnek, uram, ha brmilyen szablytalansgot vagy hibs vlaszt tallok benne.

 

Elz

Kvetkez

Mg nincs hozzszls.
 
Fungi Fics
 
Figyelmeztets

Az oldalon tallhat fordtsok s tovbbrsok rajongi fordtsok s tovbbrsok. Anyagi hasznom a fordtsokbl vagy a fanficekbl NEM szrmazott. Minden jog az eredeti szerzket illeti! A fordtsok feltlthetk akrhova szabadon, de jelld meg, hogy innen van. :) Ne krj pnzt fordtsrt! A munkm mindenki szmra ingyenesen elrhet! Ettl fggetlenl, ha teheted, tmogasd az eredeti szerzket a knai novella vagy manhua, vagy az angol nyelv hivatalos fordts megvtelvel! Elrhetsgeket a hivatalos kiadsokhoz az Ismertet alatt talltok. 

Megkrlek, a ficeket ne tltsd fel ennek az oldalnak vagy a Facebook oldalamnak a megjellse nlkl! Ksznm! 

 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!